2013. január 31.

A kötőerőkről


"Az anyagi természet három kötőerőből áll: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejéből. Amint az élőlény kapcsolatba kerül az anyagi természettel, e kötőerők felülkerekednek rajta.

A jóság kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély a gyümölcsöző tettekhez, a tudatlanság pedig az ember tudását befedve az őrültséghez láncol.

Néha a jóság kötőereje kerül túlsúlyba, elnyomván a szenvedély és a tudatlanság minőségét, néha a szenvedély győzi le a jóságot és a tudatlanságot, máskor pedig a tudatlanság uralkodik a jóság és a szenvedély felett. Ily módon örök küzdelem folyik közöttük az elsőbbségért.

A jóság kötőerejéből igazi tudás származik, a szenvedélyből mohóság, a tudatlanságból pedig ostobaság, őrültség és illúzió.

Aki nem gyűlöli a ragyogást, a ragaszkodást s az illúziót, de nem is vágyik rájuk, ha nincsenek jelen; aki örömre és fájdalomra egyformán tekint; aki egyformán fogad kedvezőt és kedvezőtlent; akit dicséret és becsmérlés, tisztelet és megvetés nem rendíthet meg; aki baráttal és ellenséggel egyformán bánik, valamint felhagyott minden anyagi tettel, arról azt mondják, felülemelkedett a természet kötőerőin."

(Bhagavad Gíta, 14. fejezet, részletek)



Kép köszönettel innen


Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, hogy megosztod másokkal is.
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz, hogy mindig értesítést kapj a friss posztokról. :-)

You are warmly welcome to join the blog's Facebook page for further contents and notification on the new posts, please just click here. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...